evezredunk buzairol

A tudomány, a növénynemesítés világszerte próbálkozott és próbálkozik (irányított mutációk, besugárzások, portok-anthera kezelések, biotechnológiai génmanipulációk stb.) olyan növények előállításával, amelyek leginkább megfelelnek főleg az emlősök élettani igényeinek, az ember számára pedig funkcionális élelmiszer-alapanyagot jelenthetnének.
Ám az ember jelenlegi és közelmúlti módszerei – melyek figyelmen kívül hagyják az ökoszisztémát – az élővilág törvényszerűségeinek nem felelnek, így nem is eredményezhetnek hosszabb távon érdemi sikereket.

Néhány éve nálunk a búzanemesítés területén elterjedőben van – a GMO negatív felhangjainak gyengítése érdekében – az innovációnak kikiáltott ciszgenézis, ami szintén GMO-s technikákat igényel, csak nemzetségen, esetleg fajon belül. Tágabban értelmezve az 1930-as évektől előállított triticálék (újabban rozsbúzák) szintén GMO-nak tekintendőek, ugyanis az előállításukhoz a kolhicin nevű mutagén tulajdonságú kémiai anyagot használják fel, mindezt azért, mert különben az utódok sterilek lennének.

A profithajszolás, esetleg a talpon maradás érdekében megszűnt már az alapcél: az ember számára hatékony és egészséges táplálék biztosítása.
Ezen tevékenységek során előállított növények génkészlete vészesen leszűkült, aminek következménye, hogy mégis jóval többe kerül az előállításuk, mint a klasszikus nemesítési módszerekkel létrehozottaké, és a beharangozott pozitív hatásaikat USA-ban, Argentínában és Brazíliában is kétségbe vonták.
Elfelejtettük, vagy nem akartuk és nem is akarjuk (bármely oknál fogva) észrevenni, hogy a természet minden nagyobb geológiai területen és éghajlati övben létrehozta az oda illő növényi diverzitást az ott élő magasabb rendűek számára megfelelő beltartalommal. Pl. a monszun területen rizs+szója; az amerikai mediterrániumban kukorica+lencse, illetve bab; a kontinentális területen csak búzák, esetleg magasabban az árpa.
Az embernek a nemesítés terén minimális feladata lenne: vegye észre a természet adta lehetőségeket (mert számuk végtelen), a kor kívánalmainak megfelelően finomítsa, még hosszú ideig ne akarja átvenni a Teremtő szerepét.
Mindössze kettő dolgot kellene egy időben használnunk, melyet szintén a természet adott. A szemet és az agyat. (A 19. század végi és a 20. század eleji nemesítők éles szemű megfigyelők is voltak.) Csak az élő anyag közvetlen és közeli megfigyelése vezethet kulcsfontosságú eredményekre. Az analízis, a részletek számtani összessége az élő szervezetekben sokszor még köszönő viszonyban sincs az egész lényegével. A szűken értelmezett biotechnológia, vagyis a GMO napjainkban pontosan ezen elv alapján működik.

Gyerekes naivság azt remélni, hogy megjavíthatunk, netalán létrehozhatunk jobb szervezeteket, amiknek a szerkezetét és főleg működését nem értjük még. Biológiai tudatlanságuk mélysége jelenleg az élet lényegével kapcsolatban megrázó. Az élet lényege nem a DNS szerkezetében van, mint ahogy néhány évtizede gondolják, hanem annak szerveződési szintjeiben, triplett kódok vezérlésében, elektron kapcsolatokban és a környezethez való alkalmazkodásban található.
Ugyanis a természet egyszerű, de nehezen megfogható.

A legfontosabb élelmiszer-és takarmánynövényünk a búza. A jelenünkben ismert étkezési fajták zömének genetikai háttere a kb. 140 éve végrehajtott nemesítési tevékenységből származik. Az akkori módszerek a jelenlegiektől eltérően sokkal több empirikus ismeret felhasználását jelentették. Ennek következtében a termésátlagokat sikerült 25-40%-al megemelni, valamint a kialakított alkalmazkodó képesség révén több földrészen honosítani.
Azóta is a kalászos gabona nemesítése terén világszerte a 19. században kialakított néhány tucat fajta kombinációiból nyerik döntő mértékben (már ha nem GMO-s) a legújabb korunk újabb és újabb fajtáit.

Azonban a genetikai háttér nem bővült, hanem csökkent!
Ebből adódik, hogy a búzatermesztés Európa közép-és nyugati részén csak úgy kifizetődő, ha mindent megadnak a növénynek (vagy még akkor sem) igényei szerint. Ezért a búza a természetben önmagában már életképtelen, következmény: különböző évjáratokban „érthetetlen” módon változik mennyiségben és minőségben (lényegében ez a helyzet a kukoricával is), jövedelmezővé legtöbbször csak akkor válhatott, ha a termesztési támogatásokat garantálták, és a dömpingek esetén az intervenciót hozzárendelték. Viszont intervencióra termelni lényegében öngyilkosság. Az intervenció funkciója a piaci zavarok levezetése, nem az, hogy az erre való termelést ösztönözzük. A termelési támogatások pedig a rendkívül magas költségszinten történő termelést hivatottak valamelyest a társadalom kárára jövedelmezővé tenni. A magas költségszintet lényegében az inputban megjelenő túlzott mértékű kemikáliák adják.  Ide tartoznak még a GMO-s vetőmagok, vagy az olyan vetőmagok melyek több lépcsőben nem szaporíthatók (pl. a hibrideké), azaz újra és újra csak a szabadalmasnak kedvezők. Szükséges a társadalomnak olyasvalami, ami évtizedeken keresztül csak többlet kiadással jár? Igaz lenne a következő állítás? „Az egészséges életmód csak a gazdagabbak kiváltsága?” Korántsem.
Vannak, léteznek igen széles genetikai alapokkal rendelkező búzafajok!
A nevük spelta, novum és király búzafajok.

Print